Üdvözöllek, lehetőséged van bejelentkeznivagy regisztrálni
biofit@biofitsystem.hu

A cseresznye és a meggy korán érik. Kettőjük közül a cseresznye a tápelemek hiányára érzékenyebb, de mindkét esetben fontos a megfelelő időben kijuttatott tápanyagok mennyisége. Ezzel megelőzhetjük az esetlegesen fellépő tápelemhiányokat, illetve egészséges növényzet, biztos terméskötés, nagyobb termésmennyiség és jobb minőségű gyümölcs érhető el a kezelésekkel. A nitrogén hiánya rossz kötődést, gyümölcshullást idézhet elő. A jó foszforellátás a gyümölcsök húsának keménységét javítja, ezáltal a gyümölcsök eltarthatóságát is. A legtöbb káliumra az intenzív gyümölcsfejlődés időszakában van szükség, hiánya esetén apró gyümölcsök, alacsony terméshozam a jellemző. A fiatal levelek csúcselhalása, torzulása a kálciumhiány egyik jellemző tünete. A magnéziumhiány a levélen, főként a főér mentén, két oldalon sárgulást okoz, majd levélelhalást. A vas hiánya a jellegzetes vasklorózi. A levelek sárgulása a hajtáscsúcson, a hiány nagyságától függően alakul ki, súlyos esetben az egész növény pusztulásához vezethet. Elsőként elszáradnak, lehullnak a levelek, végül a gallyak elhalása is megkezdődik. Bórhiány esetében a gyümölcs felreped, nem lesz megfelelő a kötődés és színeződés. A fiatal levelek sárgulnak, kisebbek maradnak, súlyosabb esetben a hajtáscsúcs elhalása is bekövetkezhet. A mangán nem megfelelő ellátottsága érközi klorózist okoz, ami elsőként a főér mentén márványozott sárgulás formájában jelentkezik, később erősödve sárgásfehér pettyezettséget eredményez. Cinkhiány esetén a levelek aprók maradnak, sárgulnak, mereven felállnak, töredezettek, görbültek lesznek. A terméskötésre is rossz hatása van. Fajtától és évjárattól függően virágzás kezdetétől, tavasz eleje-közepétől (április) – szüret utáni időszakig, ősz közepéig (október) javasoljuk lombtrágyázni.

Fehér bimbóban, virágzás kezdetén

AJÁNLOTT LEVÉLTRÁGYAJAVASOLT DÓZIS
Plant Feed Prémium Bór 1403 l/ha




Sziromhullás, majd kötődés idején

AJÁNLOTT LEVÉLTRÁGYAJAVASOLT DÓZIS
Biofit5 l/ha
Biofit Gold5 /lha





Gyümölcsnövekedés időszakában


AJÁNLOTT LEVÉLTRÁGYAJAVASOLT DÓZIS
Plant Feed Prémium Cink Zn 350
3 l/ha




Éréskor


AJÁNLOTT LEVÉLTRÁGYAJAVASOLT DÓZIS
Biofit
5 l/ha
Biofit Gold5 l/ha




Szüret után

AJÁNLOTT LEVÉLTRÁGYAJAVASOLT DÓZIS
Plant Feed Prémium Bór 140
3 l/ha
Biofit Gold5 l/ha


© Minden jog fenntartva Biofit System Kft. 2018
Támogatja a Webshopmonster